Kelemen Krisztián városi képviselő blogja

Joskar-Ola - Szombathely

Adjunk közösen egy esély a gyerekeknek

2016. május 12. - Kelemen Krisztián
Az elmúlt hetekben több szülő is megkeresett, akiknek gyermeke a Micimackó Óvodába jár, azzal a kéréssel, hogy az óvoda közelében szeretnének egy kimondottan mozgássérültek részére kifejlesztett integráló játszótéri eszközt. A szülőknek konkrét javaslata is van, mégpedig egy MagikMe Pillangó négyágú libikóka, amelyen két sérült gyerek hason fekve, és két egészséges, ülő gyermek játszhat közösen. Együtt hozhatják mozgásba a Pillangót, és a középen található forgatós játékkal is közösen játszhatnak.
9ce718_47646aea30284967b5e38d43e3daf219.png
A szülők részéről az ötlet azért merült fel, mert Szombathelyen még nincsen olyan játszótér közterületen, ahol mozgássérült gyerekek is tudnának játszani, akár együtt az egészséges gyermekekkel. Továbbá a játszótéri eszközt a szülők azért szeretnék a Micimackó óvoda közelében, mert az Óvodás az óvodából történő távozás után még estig tudna a közelben játszani társaival, egyedül vagy a barátaival, illetve tudnák használni hétvégén és tanszüneti napokon is. Kézenfekvő, hogy a játék az óvoda közelében kerüljön telepítésre.
Felvettem a kapcsolatot a játékeszközt forgalmazó céggel és kiderült, hogy a játékot magyar mozgássérült gyermeket nevelő szülők, Anyukák ötlete alapján fejlesztették ki. A forgalmazótól kért árajánlat alapján a játékeszköz 400.000,-Ft + ÁFA, melyhez még költségként a szállításra és a telepítésre 84.143,-Ft-ot számolnak fel. Ez összesen 592.143,-Ft. Ilyen játékeszköz az országban csak néhány városban található, így Szombathely az esélyegyenlőség jegyében egy ilyen játék telepítésével ismét példaértéket teremthetne.
Azt gondolom, hogy Szombathelyen, a Segítés Városában fontos egy ilyen integráló játszótéri eszköz telepítésének támogatása, ezért fordultam Polgármester Úrhoz és képviselőtársaimhoz segítségért, hogy polgármesteri és képviselői keretekből támogassák az elképzelést.
A játékeszköz telepítését Dr. Czeglédy Csaba és Dr. Ipkovich György Képviselő Urak támogatják képviselői keretükből. Már csak Dr. Takátsné Tenki Mária Képviselő Asszony, Dr. Puskás Tivadar Polgármester Úr, és Lendvai Ferenc Elnök Úr válaszát várom, hogy támogatják-e a beruházást, mivel a költségek fele még hiányzik.
A tervezett telepítés helye a Mikes Kelemen utcai játszótér lenne, amely közvetlenül a Micimackó Óvoda mellett található. A Micimackó Óvoda és a Bercsényi Általános iskola könnyebb elérhetősége miatt az elmúlt időszakban több olyan család is költözött a Joskar-Ola lakótelepre, akik mozgássérült és sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek, ezért ebből a szempontból is fontos, hogy ez az integráló játék hol helyezkedik el. Itt ingyenesen használhatnák a gyerekek.
Bízva Polgármester Úr, Képviselő Asszony és Elnök Úr támogatásában várom megtisztelő válaszukat!
Íme a Magikme Pillangó libikóka integráló játékról egy tanulságos és érdekes videó:

süti beállítások módosítása