Kelemen Krisztián városi képviselő blogja

Hunyadi utcai járdafelújítás októberben

2018. szeptember 20. - Kelemen Krisztián

Évek óta kérem a Városüzemeltetési Osztálytól a Hunyadi utcai járda felújítását teljes hosszában. Azonban forráshiányra hivatkozva, mindig csak részleteket sikerült felújítani, javítani, mint például a Hunyadi út 48-52. szám előtti szakaszon és a hídon. Eddig a legnagyobb járdafelújítás a Munkaügyi Központ előtt történt. Minden év elején területbejárást tartok a hivatal illetékes munkatársaival és szakembereivel, így ez idén is megtörtént most már sokadik alkalommal, legutóbb múlt héten. Eredetileg év elején újították volna fel ezt a szakaszt, azonban a járdafenntartásra szánt keret elfogyott így meg kellett várni, amíg az önkormányzat kiegészíti, hogy megrendelést teljesíteni tudja a Szova Zrt.

Ennek köszönhetően októberben felújításra kerülnek ezek a járdaszakaszok is, amennyiben az időjárás engedi, mert tudják október végétől NINCSEN ASZFALT. Amikor ezt először hallottam, nem akartam hinni a fülemnek, aztán rájöttem, hogy Magyarországon vagyunk.