A Szent Márton Év alkalmából felújításra kerül a Szent Mártom Templom előtti tér. A tér átalakításának, rekonstrukciójának célja a megérkezés méltó terének megteremtése, a Fő téri Szentháromság szobor – a Ferences templom – Domonkos templom (Szent Márton kegyhely) spirituális tengelyének lezárása, a templom ünnepélyes előterének megteremtése, a környezet zavaró elemeinek viszonylagos kizárása, zavaró hatásának csökkentése. A téralakítás célja a tér, a templom, a Baptista imaház és a Szent Márton tengely lezárásának egységbe foglalása, egységes kompozícióba foglalása. Alkalmas legyen a zarándoklatok résztvevőinek befogadására, megpihenésére, a megérkezés élményszerűvé tételére, egyben rendezvények megtartására is.
A tengelyesség mellett a tér formálása „befogadó”, ellipszoid, (íves) vonalvezetésű, gyújtópontjában a szoborral. Ez az ölelő íves téralakítás nemcsak síkban, de térben is megjelenik. A lejtésirányok, az utcabútorozás a növénytelepítés is ennek van alárendelve. A szélek felé magasodik az összes alkalmazott elem, hogy a tér közepén állva ezt a befogadó jelleget erősítse.