A gyerekek nagy örömére ismét használható a Pázmány Péter körút 15. szám mögötti sportpálya, melynek focikapuit kérésemre javították, lefestették és a hálókat is kicserélték, csakúgy, mint a kerítés hálóját, sőt a családi ház felőli részen meg is toldották felfelé a kerítést. Így most már garantált,…
Az elmúlt hetekben a sok esőzés miatt szárba szökkent a gaz a játszótereken, a sétányokon és a pihenőparkokban. A Joskar-Ola lakótelepen a Féhe Kft. közfoglalkoztatott munkatársai végzik kézi erővel a gyomírtást, most éppen a Pázmány Péter körút 2-22. tömbbelsőben lévő pihenőparkban. Bár személyesen…
A lakók jeleztek felém hétvégén egy méh kirajzást a Barátság u. 4. számnál. Veszélyes is lehet akár egy ilyen, ezért Bakos Ildikó, a Joskar-Ola Alapítvány elnökének a véleményét kértem, mert ő szinte minden állattal kapcsolatban tud jótanácsot adni. A megoldás is meg volt azonnal, mert egyik kedves…
A 2023-as költségvetésben 50 millió forintot különített el a város kifejezetten arra a célra, hogy Szombathely csatornafedeleit felújítsa. "Azt a technológiát fogjuk használni, amit Ausztriában is alkalmaznak. Reméljük, hogy komoly minőségi javulást tudunk ezzel elérni a szombathelyi közlekedésben"…