Idén áprilisban hívtuk fel -Horváth Soma Képviselőtársammal - a figyelmet arra a problémára, amely ma már az egyik legkomolyabb probléma nemcsak a Joskar-Ola lakótelepen, hanem az egész városban, azaz a gázfelülvizsgálat során lakásokat és társasházakat kötnek ki a gázszolgáltatásból, arra hivatkozva, hogy gázszivárgás van. Egyszerűen leszerelik a gázórákat, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a lakásokban nem tudnak főzni, nem tudnak fürödni és nem tudnak fűteni az emberek.
2015-ben hogy lehet ilyen embertelen módszerekkel kezelni egy megoldandó problémát?
Itt ebben az országban, ebben a városban már bármit meg lehet tenni?
A társasházak és a lakások esetében is gáztervezőt kell fogadni, engedélyeztetni a terveket és megcsináltatni a gáztervező által előírt beavatkozásokat. Ez a költség egy-egy lakás tulajdonos esetében a pár tízezer forinttól egészen a több százezer forintig terjedhet, nem beszélve a társasházi gázvezetékre esetlegesen kiírt beavatkozásokról, ami még ugyanennyi lehet pluszban.
Áprilisban is elmondtam a sajtótájékoztatón, most is elmondom: a probléma akkor lesz igazán nagy, amikor egy-egy lakó vagy társasház nem tudja a beavatkozásokat finanszírozni és hamarosan itt a tél. Pedig a gázszolgáltató addig nem helyezi vissza a gázszolgáltatást, amíg az előírt beavatkozásokat a lakók nem végeztetik el.
Többször kértük a Közgyűlésen is, és mindig leszavazták, hogy létre kell hozni egy Ellenőrző Szakmai Bizottságot a lakók érdekeinek védelmében.
Hogyan lehet megszüntetni a fűtési, a főzési, a meleg vizes mosakodási lehetőséget egy olyan lakásban, ahol kiskorú gyermekek is élnek.
Hol vannak az alapvető emberi jogok?
Körzetemben számos olyan lépcsőház van, ahol már elzárták a gázt. A tervek, az engedélyeztetés a kivitelezés kb. 3 hónapot vesz igénybe, azaz november, amikor már rég fűtési szezon van.
Miért nem tesz a kormány és a Városvezetés semmit ebben az ügyben?
Szólítsák fel a gázszolgáltatót! Adjanak haladékot! Adjanak a rászorulóknak kamatmentes kölcsönlehetőséget! Vizsgálják meg, hogy van-e olcsóbb megoldás!
Számos megoldás lenne! És aki tehetne, akik tehetnének azok nem tesznek semmit!
Cikkek: