Kelemen Krisztián városi képviselő blogja

Joskar-Ola - Szombathely

Beindult a gázrazzia a Joskar-Olán

2015. szeptember 15. - Kelemen Krisztián

a szombathelyi lakók kemény tél elé néznek - írja a nyugat.hu

"Idén cunami módjára indultak el Szombathelyen a gázfelülvizsgálatok. Már csaknem 500 lakásban zárták el a városban a gázt. Ezt történt múlthét csütörtökön a Károlyi Antal utca 6. számú tömbjében is. A lakók azóta nem tudnak a tűzhelyen főzni, meleg víz nélkül maradtak, félnek, hogy télen sem lesz fűtés a házban."

Az üggyel kapcsolatban felkerestük a Károlyi Antal utca 6. lakóit. Mint mondták, aggódnak, hogy télen nem lesz fűtés itt. „Ha mindenki villanyra állna, nem bírnák sokáig a vezetékek. Leégnének, és akkor még tűz is lenne” - mondta az egyikük. A tisztálkodás megoldása pedig már most körülményes: „Visszamentünk ötven évet az időben, lavórban fürdünk, kénytelenek vagyunk villanyrezsón vagy mikróban melegíteni vizet. Akinek van rá lehetősége, az a gyerekeinél, rokonainál oldja meg” - tette hozzá egy másik lakó. A gázcsap elzárása váratlanul érte őket, volt olyan például, aki még a főzést sem tudta befejezni. Az ételt most legtöbben villanyrezsón készítik itt, de aki megteheti, naponta egyszer étteremben ebédel.

390526_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

- A szolgáltató nem tartotta be a kormányrendeletben előírt ellenőrzési határidőt. Hivatalosan 2014 végéig el kellett volna kijönniük. Ennek ellenére egy hete tartották ellenőrzést, és tíz perc múlva már el is zárták a gázt. Ez régen úgy működött, hogy volt a gázműnek olyan egysége, amely gázszivárgás esetén kiment, és ha volt hiba, azonnal kijavította. Most a következőképp zajlik: csináltatunk kell egy tervet, ami elkészül pár hónap múlva, engedélyeztetik, jön egy kivitelező, és megcsinálja. A problémát azonban nem tudjuk egyelőre megoldani, mert a mérnökök nem érnek rá, a kivitelezők pedig még jobban le vannak kötve. A legutolsó, akivel beszéltem, ő azt mondta, hogy csak márciusban tudnának foglalkozni az üggyel- mondta el Horváth Lajos, az egyik lakó.

390538_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg
Károlyi Antal utca 6., avagy amikor a 21. században rezsó nélkül megállna az élet.

Bottka Sándor, a lakóház közös képviselője is elmondta, hogy amikor szó esett arról, hogy a tömböt is érinti a felülvizsgálat, akkor azonnal elkezdtek tájékozódni az ügyben.

„Nehéz volt értelmeznünk az új jogszabályokat, mire eljutottunk az „esszenciáig”. Kínlódtunk vele, eljártunk tájékoztatókra. A gázfelújítás költsége egyébként lakásonként akár 120-150 ezer forint is lehet, holott van olyan lakó, akinek nagyon kevés a jövedelme. A lakókat közösen terheli a fővezeték rendbetétele, szerencsére mi tartalékoltunk pénzt erre a célra.”

390536_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

A helyzettel kapcsolatban megkérdeztük Kelemen Krisztiánt, a Joskar-Ola lakótelep önkormányzati képviselőjét, aki a rendkívüli közgyűlésen a gázfelülvizsgálatok ügyét akarta tárgyalni, azonban ezt akkor kapásból leszavazták. Úgy tűnik, hogy a városvezetés szerint ez nem akkora probléma, hogy foglalkozzanak vele - holott csaknem 500 lakásban nincs gáz Szombathelyen. Kálmán Krisztián álláspontja a következő:

"Ezekben a lakóközösségekben egyértelmű, hogy a gázhasználat szempontjából a biztonság a legfontosabb. Azonban a lakók nem értik, hogy ha egy lakásban gázszivárgást észlelnek, akkor miért kell elzárni a gázszolgáltatást az egész lépcsőházban, sőt az egész társasházban, ami a Károlyi Antal utca esetében három lépcsőházból, összesen 24 lakásból áll.

Több szempontból is foglalkozni kellene Szombathely MJV Önkormányzatának a problémával. Az egyik, hogy információim szerint a gázfelülvizsgálat során keletkező és a lakókat terhelő költség akár több százezer forint is lehet lakásonként, és lehetnek olyan társasházak, melyekben nem minden lakó tudja ezeket a költségeket önerőből megfizetni, illetve lehetnek olyan társasházak, ahol az anyagi helyzetükből adódóan sem a társasház, sem a lakó nem számít hitelképesnek, azaz még külső forrást sem tudnak igénybe venni a munkálatokhoz.

Ezt az önkormányzatnak érdemes lenne felmérnie, és megfelelő stratégiával felkészülni a problémák megoldására. Hiszen előfordulhat akár az is, hogy egy-egy lakás miatt nem tudják visszakapcsolni a gázszolgáltatást egy egész társasházban.

A másik nagyon fontos szempont az, hogy október 15-étől már fűtési szezon van, és információim szerint ezek az előírt munkálatok a tervezéstől egészen a kivitelezésig 3-4 hónapot is igénybe vesznek, azaz több társasházban is probléma lesz az, hogy télen nem lesz fűtés, mindamellett, hogy nem tudnak főzni a lakók, és nincsen meleg víz sem.

A hétfői közgyűlésen külön napirendi pontot kértem ennek a problémának és az ehhez kapcsolódó megoldási javaslatoknak a tárgyalásához, azonban erre a fideszes városvezetés nem adott lehetőséget. Bár a Polgármester Úr elmondta, hogy a probléma valós és számára is ismert, mégsem adtak lehetőséget arra, hogy legalább beszéljük róla. A Pázmány Péter körút egyik lépcsőházában július 15-én zárták el a gázt, azóta a tervek elkészültek, de még csak most kezdődik az engedélyezési eljárás, és ha az engedélyek megvannak, akkor kezdődhet a kivitelezés.

A lakók joggal érzik magukat kiszolgáltatott helyzetben, hiszen nem tudnak kihez fordulni segítségért, nincsen érdekvédelmi szervezet, amelytől legalább információt kérhetnének. Éppen ezért frakciónk nagyjából egy éve kéri a közgyűléseken, hogy önkormányzati szinten hozzunk létre egy Szakmai Ellenőrző Bizottságot, amelyhez a lakók fordulhatnak az esetleges panaszokkal, észrevételekkel, de a fideszes többség rendszerint leszavazza ezeket a javaslatokat, pedig Szombathelyen most ez az egyik legnagyobb probléma, amellyel foglalkozni kellene.

Horváth Soma képviselőtársammal áprilisban tartottunk egy sajtótájékoztatót a nyílt égésterű gázkészülékek kötelező felülvizsgálatával kapcsolatban, melyen többek között arról is beszéltünk, hogy érdekes anomáliákat tapasztalunk a felülvizsgálat után előírt kivitelezési módokban, és álláspontunk szerint ez abból adódik, hogy ez a 19/2012 (VII.20.) NGM-rendelet nem fogalmaz egyértelműen, és érdemes lenne újragondolni, de azt gondolom, hogy mostanra ez már indifferens, hiszen lassan a végéhez ér a felülvizsgálat."

390528_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390530_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390532_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390534_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390540_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390542_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390522_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

390524_tobb_lakasban_nincs_gaz_a_karolyi_antal_utcaban.jpg

A teljes cikk itt olvasható:

http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/beindult_a_gazrazzia_szombathelyen_elzartak_a_gazt

süti beállítások módosítása