"Gázfelülvizsgálatok"
"Régóta nagy vita van ebben, előzetesünkben írtunk is róla. Egy ad-hoc bizottságot hoznak létre, ehhez a bizottsághoz fordulhatnak a panaszosok, amiket továbbítanak a városvezetéshez. Kelemen Krisztián szerint döntési joggal kellene felruházni őket."
"Kelemen Krisztián szerint biztosan meg lehetett volna előzni a problémát, ők már egy éve beszélnek erről. Kicsit el vannak késve, ha tavasztól foglalkoztak volna vele, akkor lehet, hogy nem is kapcsolták volna ki a gázt mintegy ötszáz lakásban. Úgy tudja, hogy a városvezetés három hete kérte ki az adatokat a lakásszövetkezetektől. Ha tavasszal létrehozták volna a bizottságot, meg lehetett volna előzni a problémák nagy részét."
"A Sportligetbe mennek a teniszezők"
"A HVSE tenisz-szakosztályáról van szó, erről írtunk már előzetesünkben. Kelemen Krisztián arra hívja fel a figyelmet, hogy így a sportiskola tenisz-szakosztálya kiszorul a Sportligeti pályákról, pedig közel 80 igazolt játékosuk van. Kérdezi, mi a garancia arra, hogy ez a 80 gyerek megfelelő körülmények között tud majd edzeni."
"Kié lesz az MSH kávézója?"
"Egy napirendi pontot átléptek gyorsan. Aztán még egyet, rendeleteket módosítottak. Most az MSH büféjének pályázatát tárgyalják, Balassa javasolja, hogy a pályázatot ne tíz, hanem öt évre írják le. És kérdezi, hogyan számítják ki a bérleti díjakat. Czeglédy azt kéri, hogy a pályázatokat hozzák a közgyűlés elé, és itt döntsenek a bérlőről. Kelemen Krisztián is öt évet javasol."
"Napirendi pont javaslatok"
"Kelemen Krisztián a Csónakázótó melletti új szórakozóhelyet veszi elő, attól tartanak, hogy ez nem felel meg az uniós pályázatnak, és ha így van, a város uniós támogatásoktól eshet el."
"Ünnepi Közgyűlés"
"Kelemen Kisztián elmondja, kezdeményezték, hogy a korábbi polgármesterek is felszólalhassanak az ünnepségen, de ezt elutasították. A képviselő szerint ezt a köztársaságot nem akarják ünnepelni."
Forrás:
http://www.nyugat.hu/tartalom/cikk/kozgyules_szombathely_2015_november_22_percrol_percre