Közterületi játszóterek bővítésének a lehetőségeit vizsgáltuk
A tegnapi nap folyamán a hivatal egyik munkatársával helyszíni bejárást tartottunk a körzetet érintő lehetséges fejlesztésekkel kapcsolatban. Különös tekintettel a közterületi játszóterek bővítésének lehetőségeit vettük számításba, melyek a lakótelepen élő kisgyermekes családok érdekeit szolgálja, de szó volt egy sportpálya kialakításának lehetőségéről és újabb padok kihelyezésének lehetőségéről is.
Ezeken a helyeken jártunk:
Hajnal utca
Károlyi Antal utca
Mikes Kelemen utca 3.
Mikes Kelemen utca tömbbelső játszótér
Pázmány Péter krt. 52.
Barátság utca 17.
Egy éve cserélte ki a SZOMPARK a Barátság utcai játszótér kerítését, és rá pár hónapra vandalizmus áldozatává vált. Jelzésemre a SZOMPARK a napokban ismét kicserélte azt a szakaszt, melyet ismeretlen tettesek leszabtak. Kérem, hogy vigyázzunk közös és gyermekeink érdekeit szolgáló értékeinkre!
Tiszta a Mari ABC előtti terület. Maradjon is tiszta, vigyázzunk rá!
A hivatal szakértőjével megtekintettük a Kenyérvíz utcai tömbök melletti és a társasházak területén lévő játszótér kialakítási helyek lehetőségeit. Véleménye szerint a Kenyérvíz utca mellett új játszótér kialakítását nem feltétlenül javasolja, ellenben a Kenyérvíz utcai társasház területén a társasháznak saját beruházásban lenne lehetősége egy kisebb játszótér kialakítására a középső társasház mögötti részen. A játszótér kialakítása a lakóközösség döntése, azonban az mindenképpen mellette szól, hogy egy zárt udvarról van szó, ami biztonsági szempontból nagyon előnyös. A képen látható helyen lenne lehetőség a játszótér kialakítására:
Továbbra is javaslom a gyermekes szülőknek, hogy használják a tavaly felújított alapítványi játszóteret, melyen vizesblokk is található. Ez a játszótér 100-150 gyerek kényelmes befogadására képes.