Szombathely és a Joskar-Ola lakótelep ismét egy mérföldkőhöz érkezett, ismét egy örömteli pillanatról számolhatok be a blogomon. Hétfőn 15 órakor volt a Mikes Kelemen utca 5-29. tömbbelsőben a MagikMe Pillangó Integráló Libikókának a hivatalos átadása, melyre természetesen meghívtam azokat, akik anyagilag hozzájárultak a telepítéshez. Ezúton is köszönöm szépen a felajánlásokat, melyek nélkül nem tudtunk volna közösen örömet okozni a gyereknek. Az átadáson megjelent Dr. Puskás Tivadar Polgármester Úr és Szuhai Viktor Képviselő Úr, viszont Dr. Ipkovich György és Dr. Czeglédy Csaba Képviselő Urak nem tudtak eljönni legnagyobb sajnálatomra.
Az átadáson Polgármester Úr, Mitre-Károlyi Mária, a Micimackó Óvoda Igazgatója és Csetényi Izabella a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány Kuratóriumának Elnök Asszonya méltatta azt a páratlan összefogást és kezdeményezést, melynek köszönhetően Szombathelyen, azon belül is a Joskar-Ola lakótelepen van egy mozgássérült gyermekek részére kifejlesztett játék a közterületen.
Ennek az előzménye, hogy év elején több szülő is megkeresett, akiknek gyermeke a Micimackó Óvodába jár, azzal a kéréssel, hogy az óvoda közelében szeretnének egy kimondottan mozgássérült gyermekek részére kifejlesztett integráló játszótéri eszközt. A szülőknek konkrét javaslata is volt, mégpedig egy MagikMe Pillangó Integráló Libikóka, amelyen két mozgássérült gyerek hason fekve, és két egészséges, ülő gyermek játszhat közösen. Együtt hozhatják mozgásba a Pillangót, és a középen található forgatós játékkal is közösen játszhatnak. Utána járva megtudtam, hogy Szombathelyen sehol sincsen olyan közterületi játszótér, ahol kimondottan mozgássérült gyermekek részére lenne játszótéri eszköz, melyen együtt tudnának játszani más, egészséges gyermekekkel az elfogadás jegyében, ezért elindítottam a folyamatot és végül a beruházás polgármesteri és képviselői keret felajánlásokból és a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány finanszírozásából valósulhatott meg. A felajánlások a következőképpen oszlanak meg:
Dr. Ipkovich György Képviselő Úr 200.000,-Ft,Dr. Puskás Tivadar Polgármester Úr 100.000,-Ft,Dr. Czeglédy Csaba Képviselő Úr 100.000,-Ft,A lakók közül is többen gratulációjukat fejezték ki a telepített játékeszközzel kapcsolatban.
És egy tanulságos és érdekes videó, hogy miért is fontos egy ilyen játszótéri eszköz: