Aki ismer, az tudja rólam, hogy nekem a legfontosabbak a gyerekek. A gyerekek arcán látni az örömöt és a boldogságot, mindennel felér. Múlt heti fogadóórám alkalmával kerestek meg a Bokréta Bölcsődébe járó gyerekek szülei, hogy a 78 férőhelyes bölcsiben kevés az udvari, lábbal hajtható kismotor, pedig ezek a járgányok a gyerekek kedvenc játékai. Én is emlékszem, hogy mindkét gyermekemmel rendszeresen kellett kismotorozni, amitől bizony gyakran elkopott a cipő orra, de hát valamit valamiért. Én ígéretet tettem, hogy orvosoljuk a problémát.
Ez volt az előzménye annak, hogy kedden délután a Joskar-Ola Alapítvány Kuratóriumának Elnökével, Bakos Ildikóval és Balogh Tibor kuratóriumi taggal közösen átadtunk a Bölcsőde gyermekei részére 10 darab kismotort. Nagy volt az öröm az átadáson, a gyerekek egyből felpattantak és mosolyogva gördültek körbe a bölcsőde teraszán.
Milkóné Fogl Anna Bölcsődevezető és Pósfainé Sebestyén Bianka köszönetüket fejezték ki és mindenkit megvendégeltek egy kis pogácsával, teával. Örülök, hogy tudtunk segíteni és továbbra is támogatunk minden joskar-olai intézményt.
Már hagyománnyá vált, hogy az év végén Karácsonyi ajándékozás céljából a tárgyi feltételek javítása érdekében az Oktatási és Szociális Bizottságon forrást biztosítunk a város köznevelési intézményeinek. Ennek értelmében az idei évben is 100.000,-Ft-ot kapnak a joskar-olai intézmények, tehát a Bokréta Bölcsőde, a Barátság Óvoda, a Napsugár Óvoda és természetesen a Micimackó Óvoda is. Ezt a támogatást az intézmények a csoportszobák játékkészletének bővítésére tudják majd fordítani.